bacik megint

Azért vicces, hogy éjszaka sokszor még 8 óra alvás is kevésnek tűnik - nappal meg másfél alatt újjávarázsolódunk. Varázsolódnék. Ragad le a szemem, de lassan készülnöm kell Málnámért, aztán meg gyerekorvoshoz.

Az elmúlt két éjszaka nem volt túl rózsás - Borkám beszedett valami láz-hányás-hasmenés vírust, egész nap panaszkodik, hogy fáj a feje, éjjel meg annyiszor ébred.... Nagyon elszoktam már tőle (túl jó dolgom volt mostanában...).

Ezek ketten haláliak: Borka elaludt úgy egy órája a játszószobában, Léna betakargatta, odahordta mellé az összes plüsst, amivel együtt szoktak aludni (kész állatkert), és átvonult a szobájukba mesét nézni, hogy Borkát ne ébressze fel. Mindezt anélkül, hogy szóltam volna. 

Reggel riadtan szaladt ki a szobából, hogy hova lett Borka, mialatt ő aludt, Borka meg 20 percenként járkált be nézegetni, hogy Léna alszik-e még. Teljes a tanácstalanság egymás nélkül...  

Murphy tombol

Szóval, van az úgy, hogy minden összejön... 

Múlt héten kezdődött, már nem is tudom, mi volt az első. A második viszont jól bennem maradt, tekintve, hogy azóta sem tudjuk kinyitni a csomagtartót. Borzasztó. Az a kütyü, amihez csak hozzá  kell érni a csomagtartónál, hogy nyíljon...hát nem nyílik. Először szimplán csak tudomásul vettük: nincs nagybevásárlás, majd megy a szervízbe, ha tudjuk nélkülözni (az elég ritkán van...ilyen alapon nem spriccel az ablakmosó se egy fél éve).

Aztán vasárnap megadta magát a mosógép.... régi bevett szokásunk, hogy nem javíttatunk, ledolgozta az árát, veszünk újat - tényleg ledolgozta, nem is hibáztatom, nyáron egyébként is lecseréltem volna... Csak hát nincs csomagtartó. Kajtatás a neten. Szuper, tök jó, tök jó áron, rendelés leadva, ígérik, kedden kiszállítják. Szerdán még mindig a raktárban volt, futárszolgálat még csak nem is hallott róla. Férfivel felgyürkőzünk, előbb csomagtartót szerelünk,  aztán mosógépet veszünk. Zár szétbuherálva - nagyjából minden kiesett belőle, maradt csupán a lyuk, ellenben továbbra sem nyílik. 

Gugli barátunk súgna, de a mienk még véletlenül sem úgy néz ki mint szériatársai. Pöcök megtalál (miután férfi bepréseli magát hátra a félig lehajtott ülésen keresztül. Hurrá! - belülről nyílik.)

Szalad a boltba (50km), jé, eladták az összeset, amire a férfi esküdött, múlt héten még sok volt, biztosan van még. Üzletvezető fogadkozik: pár nap, és jön még egy szállítmány... Á, nekünk most kell - derékig ér a fürdőben a szennyes (leginkább az én hibám: hozzászoktattam a családomat, hogy én bizony mindent kimosok. Nincs két napig nadrág, meg pulcsi, meg póló, ha rajtad volt, tedd a szennyesbe.) 

Másik bolt, másik mosógép, +20.000.-, de nekünk nagyon energiatakarékos kell, és hát nagycsaládos méret.... Mosógép haza, férfi szerelné, jön a döbbenet. Valamit nagyon el.....tak, az összes dobrögzítő csavar el van ferdülve (konkrétan meghajlottak), úgy kellett őket kibányászni a lyukakból, mert tekeredni nem akartak. Vinnénk vissza, de az még 100km, a gyerek mindjárt itthon, a többi sem sokkal később, tanulni, ebédelni, reggel munka... Jó, marad. Majd meglátjuk (lekopogom, azóta rendben van, pedig terhelem rendesen).

Tegnap du 5. Hideg van a gyerekeknél. Mi a szösz?! Konvektor kaputt. Keresem a szerelőt - facebook jó barát, és jóbarátból is akad pár, mint kiderül, rövidesen 8 telefonszámom is van:

-á, ilyen kis pénzért nem megyek ki! (még nem is mondta mennyi...)

-pateroljam el máshova a gyerekeimet, ha fáznak, ő most nem elérhető! (aha)

-mondjam meg, kinek a házában lakok, kik a szomszédok, jaj, az az öregasszony sem akarta kifizetni, oda nem jön ki! (az öregasszony meghalt négy éve, nem is ismertük, semmi közünk hozzá)

-á, esetleg holnap, de inkább keressek mást! (mondom, már mindenkit végighívtam, nincs más. Az mindegy.)

-Nem!

és a végén fél 6kor beállított egy csávó, akinek csak üzenetrögzítője volt, de legalább meghallgatta, és kijött.... vannak még csodák. 

Remélem, itt a vége, mert a hócipőm megtelt...leginkább esővel.

Norina

               Széttárja karjait, hozzám szalad, megölelgetjük egymást, puszit nyomok a buksijára, nyugtázza: 'ez jó volt, anya!', és szalad tovább. Agyam eldobom, mennyire aranyos ez a kislány.

Egyre inkább Norinás. Korábban nagyon nem volt az - mondogattam is az én drága uramnak az első hetekben, hogy nevezzük át, mert ez így nem lesz jó. Ez a lány nagyon nem Norina. Borka lett - csak nekünk. Jön is mindig a kérdés, hogy miért.... Olyan Borkás. Olyan kerek. Olyan kiegyensúlyozott. Annyira tökéletes ez a kislány. És bár egyre inkább Norinás (még mindig tökéletes, természetesen:)), nekem mégsem jön a számra. Ő az én Borkám, és az is marad...

(Borka balról, Léna jobbról)

ment a padlásra, ment serényen...

-A férfi hümmög (az újabban nem létező) bajsza alatt, mondván már megint neki kell összeszednie

utánam a kezemből kipotyogó zoknicsomót ( a szárítóból hoztam be a ruhákat).

- Nem potyogna ki a kezemből, ha lenne végre ruháskosaram. De még mindig nincs. (pedig tényleg

tudnám szeretni.)

- Ne akadjunk fenn a dolgon, régen sem volt az asszonyoknak ruháskosara, mi is megleszünk 

nélküle.... (ja, ÉN leszek meg...)

- Na, ne mondd már.... József Attila anyjának is volt ruháskosara! (bár sokminden mása valószínűleg

nem)

little miss Picasso

                           Nálunk négy is akad belőle.... mármint miss Picassóból. Hála égnek, végre a falra-firkáról már leszoktak - én nem is értem, mi benne a jó - ellenben feszt látogatják az apukájuk íróasztalát, és emelgetik el a papírokat. Általában üreset, de nyúltak már le olyat, amin fontos tartalmak voltak rögzítve, és az is megesett, hogy Norinának egy egész füzet lett szíve vágya.

Az A4-es papír nálunk baromi gyorsan fogy. Dobozzal szoktuk venni, de még így is gyakrabban járok papírboltba, mint szeretnék :) A kedvenc részem az szokott lenni, mikor valamelyikük tényleg (önmagához mérten) szépet rajzol, és bátorítom, hogy egy mágnessel tegye fel a hűtőre, mert olyan szép lett.... Na, akkor szokott megindulni a teljes pereputty, és vesznek össze a mágneseken, mert mindegyikük úgy gondolja, hogy most aztán valami egetrengetőt alkotott, ami sokkal szebb, színesebb, mosolygósabb, mint a három másiké - a hűtő külseje viszont nem négy gyermek rajzolókedvéhez van méretezve, a mágnesek száma is véges...

Ilyenkor magamra öltöm a békebíró szerepét, osztályozom a rajzokat, kedvesen megfogalmazom, miért csak fejenként egyet teszünk közszemlére, és biztosítom őket afelől, hogy a fiókomban az összes többit megőrzöm. ( A fiókom már nem az én fiókom. Nem. A saját cuccaim egyetlen mappába szorultak, összekucorodtak és békésen melengetik egymást várva a tágasabb napokat...) Azt hittem, hogy sokkal rosszabb már nem lehet a helyzet, erre Mannám tegnap hazaállított egy újabb kupac papirossal az oviból, mondván, azok nagyon fontos kincsek, mert ettől meg attól kapta, és ez meg az rajzolta őket neki ajándékba, és már pedig most azonnal tegyem ki a hűtőre őket....

Valami kék, valami régi, valami új, valami kölcsön...

                   Az utóbbi két karácsonykor a fa alatt egy bögre forró teával a kezemben mindig az motoszkált a fejemben, hogy újra kellene írni a blogot. Nem, nem. Újat írni. Mert én is más lettem. Mert minden más lett. Mert tovább kell lépnem, mert tovább akarok lépni. Mert kell, hogy végre magamra találjak, hogy végre megtaláljam magamat.... 

Ismeritek a fenti dalt? Nyáron minden héten hallgattam a Király tanyán, amíg Málni lovagolt. És előző nyáron is. Rögtön az elején becsempészte magát a fülembe, aztán ahogy ízlelgettem, dúdolgattam, egészen a szívemig mászott. Nagyon rólam szól, nagyon én vagyok. És az eredménye is meglett: már Manna is velem énekeli, hogy 'van egy ház, szép tető...'Valahogy ezzel a dallal indult igazán az új életem - az otthonra találásom. 

És persze most baromi nagy bajban vagyok, mert személyre akartam szabni a bloggert, új főcímet, meg fotókat, meg miegymás - és gőzöm sincs, hova lettek a jólmegszokott kallantyúcskák, de igyekszem idejönni minden nap - és rendbe szedni a mi közös életünket....nem, még mindig nem tudom pontosan, hogy hogyan lesz, de belevágok. Éppen itt az ideje...