2014. június 26., csütörtök

már egy éve.....

                   Hűvös hajnal volt. Járkáltam fel - s - alá a lakásban, tudtam, mi lenne a helyes döntés, csak nem akaródzott meghozni. Vártam - nem is tudom, mire, miközben az aprócska mancsok egyre biztosabban dörömbölték, hogy elég volt idebent. Mire mégiscsak felkeltettem a férfit, már siettem volna, de annyi minden volt még.....

Málnámat a szívroham kerülgette a háromórás keléstől, könyörgött csak még tíz percért. De nem volt annyi.... Annyi se...

Négyre értünk a kórházba, alig negyed órával később már az apukája karjaiban pihegett. Elfáradt ő is...

Most meg trappol. Alig érem utol, ha egyszer elindul. Majszolja a csokitortát, és mindenáron tabletezni akar. Nagyon eltelt az idő.... Nagyon - nagyon.