2018. március 7., szerda

nem lesz több hó

Az én hibám, hogy ilyen sok esett. Komolyan. Égi figyelmeztetés volt, mert nem tartottam magam magamhoz. Hozzám. Ígérgettem a gyerekeknek, hogy majd meg majd, de aztán vagy elolvadt, mire hazaértünk, vagy baromi fáradt - nyűgös volt mindenki, vagy szimplán betegek voltunk. Ez utóbbi meglehetősen sokszor volt mostanában. Nem is tudom, hány hetet húztam le táppénzen (és minekutána az új könyvelő úgy fest a táppénz-igénylésben nem túl jártas, hát egy darabig még várhatom a jussot). Na de most aztán. Vasárnap a férfi elment dolgozni, én meg úgy voltam vele, hogy, ha az orvos szerint úgyis csak az időjárás miatt köhögnek feszt a gyerekek, akkor nosza! uccu ki a hóra az egész banda, mi bizony hóembert építünk! 

Tényleg nagyon megkönnyebbültem, mikor kész lett - nyomasztotta a lelkemet, hogy mennyire várták, és valami mindig közbejött - vagy nem jött: a hó. De most aztán: a kisebbek térig gázoltak a hófehérben (pedig nem volt összedúrva, simán csak ennyi esett néhány nap alatt), a nagyobbak fetrengtek benne, alakultak a hóangyalkák. És hétfő reggel nyugodt szívvel (némileg köhögve) indultunk el megint az oviba-suliba. A hóembernek lassan nyoma sincs. Odafent is teljesítettnek ítélték a feladatot: megjött a tavasz a csalogató napsütésével. 



2018. február 25., vasárnap

Nézegetem a szőnyegeket: majd, ha a gyerekek már elköltöztek megveszem azt a fehér alapon szivárvány csíkos hosszúszőrűt... És elfekszem rajta, és pihepuha lesz... és kényelmes... és... mennyire fognak hiányozni...

Megint betegek. Azon túl, hogy a szívroham kerülget, koránt sem olyan rossz a helyzet, mint legutóbb (három hete), ellenben most legalább én nem vagyok beteg, és nekiálltam rendbeszedni az irodát, mert hát ide aztán bárki bármikor....és legyen már modernebb egy cseppet, meg hívogatóbb.. (a férfi ki van bukva: semmit nem talál....).. és nagyon kell egy jó szőnyeg...

2018. február 16., péntek

money...money...money....

-Anya, én már úgy várom, hogy kiessen a fogam! - így a középső leányzó.
-Miért, fáj a fogad?
-Nem, csak kellene egy kis pénz, jöhetne már a fogtündér...
Képtalálat a következőre: „fogtündér”

2018. február 14., szerda

már kilenc

A mindenféle nyavalyánk kellős közepén lett Málnánk kilenc éves. Kilenc. Hatalmas szám ez egy kislány életében. És az enyémben is. 

Kilenc év - úgy elszaladt. Köszöntöttük, ajándékoztuk, örült. Született egy bejegyzés neki, de annyira személyes volt, őszinte, és annyira sírtam közben, hogy inkább megtartottam csak neki. Kapott tőlem egy hatalmas fényképalbumot telistele a gyerekkorával, részletekkel a blog(jaim)ból, Olvasgatnivalót arra az időre, amikor már értékelni tudja majd, olyasmiről, amit talán már nem is tudnék neki elmesélni. Milyen jó is, hogy annyi mindent leírtam :) Végigolvastam mind a három blogot, szinte az egészet végigkönnyeztem, és mosolyogtam, és olyan jó volt emlékezni. 

És baromi szentimentális lettem, mert minden egyes napom úgy kezdődik, azzal telik és végződik, hogy próbálom megfogalmazni, mennyire szeretem a gyermekeimet, és nem tudom. Mindennél, mindenkinél, az életemnél is jobban.... 

Közben meg jön az én drága uram - meglepivel Valentin-napra (amit egyébként soha nem ünnepeltünk), és úgy mosolyog, amikor rám néz, és annyira figyelmes, és előzékeny, és annyira fontosnak érzem most magam...hát, én nem is tudom :)

2018. február 12., hétfő

nem terrorizálunk senkit... :)

Az új szomszédok nagyon megörültek nekünk, mikor ideköltöztünk. Biztosítottak rögtön afelől, hogy jó viszonyt szeretnének ápolni velünk, hogy mennyire szeretik a gyerekeket (meg a macskákat-az átlagnál némileg jobban), hogy bármikor bármiben szívesen segítenek, csak bátran menjünk, és látogassuk is őket gyakran, szívesen látnak egy kávéra.

Nem mentünk jó darabig (nem csupán azért, mert én nem kávézom), mert pontosan tudjuk, hogy alapvető szabály: négy gyereket nem eresztünk rá senkire. Bármennyire aranyosak, bájosak, imádnivalóak, sokak. Egyszerre, olyanok számára, akik nincsenek ehhez hozzászokva, sokak. Nagyon sokak. 

Aztán addig addig erősködtek, hogy legalább névnapot köszönteni menjünk már, hogy mégis megindultunk, édeshatosban megtettük az a huszonpár métert. 

Azóta nem hívtak újra :) Sőt, beszélgetni se jönnek, meg a tanácsadások is elmaradtak :) mondtam én, hogy négy gyerekkel nem megyünk vendégségbe....

2018. február 10., szombat

Báloztak :)

Mikor az ember lánya elmondja a férfiembernek, hogy melyik boltba menjen, melyik soron, mennyiért, milyen jelmezt látott a gyermekeinek, és mindössze annyi a dolga, hogy leakasztja a fogasról és kifizeti - akkor a férfiember hazajön abból a boltból, más sorról, más árú cuccal. Három gyereknek négy pillangószárnnyal (?!), de legalább különböző színűekkel. Szerencsére a csajokat nem zavarta a dolog, és természetesen így is ők voltak a legszebbek :D


2018. február 9., péntek

A félévi

Baromi büszke vagyok ám a lányomra (egyébként mindre, de értelemszerűen a legnagyobbról lesz szó), mert remekül teljesített. Pedig tudom, hogy sokszor nehéz neki, hogy nagyon sok az a heti 28-30óra, hogy vannak dolgok, amiket ő nehezen ért meg, sokszor vért izzadva ülünk felette órákat (ilyen például a mutatós óra), és  azt is tudom, hogy máskor meg leesik az állam, mert egy szerintem nehéz témát két perc alatt megért.

És akkor most a félévi: csupa négyes - ötös, nem is szeretnék jobbat, na de! milyen az már, mikor a technika tanár ötös átlagra hármasra értékeli a féléves munkát, ugyanez a tanár énekből egy négyesre meg két ötösre szintén hármast ad?! Forrtyogtam  a dühtől - főleg mert mielőtt megkaptuk volna az értékelőt, agyonajnározta Málnát, hogy mennyire ügyes, jólnevelt és tisztelettudó...... Persze nem csak velünk csinálta ezt. És persze a szülők nem hagyták szó  nélkül. Állítólag az igazgató behívatta, de mielőtt személyesen is érdeklődhettünk volna a mikéntekről és hogyanokról, a tanárnő váratlanul beteg lett.....
Másodikos gyerekekkel ilyet? Hát normális az ilyen tanár?