Ej, szalad az idő, én meg megint lemaradok.... Nem is tudom, baj ez?! Minden nap tudnék mesélni, de újra és újra előjön a meddig és miről szabad. Hol az a határ, amíg beengedhetsz idegeneket az életebe? Hol az, ameddig őket érdekli az én életem? És meddig idegenek egyáltalán? HM... 

Mostanában nem lehetek túl szórakoztató, mert bizony elértük azt a pontot, hogy leginkább a gyerekeimről mesélnék. Nem, nem a munkámról (pedig az is van), nem receptekről (pedig a mai epres krémesnek is csak a nyoma van már a hűtőben), és nem a gazdaságról (mert az meg nincs).

Gondolkodtam, akartam volna megint tyúkocskákat, eperpalántákat, gyümölcsfákat.... Őszintén? Nincs rá időnk. Ezek nem egyszeri dolgok - hosszútávra szólnak, én pedig hosszútávon nem akarok energiát belefektetni. Itt van a négy gyerek. És lehet, hogy csak 4-5ezer a tyúkok elemózsiája egy hónapban, de azt is inkább rájuk költöm. Lehet, hogy lassan teremne a mi eprünk is, de már vagy hússzor kapálhattam volna, meg locsolhatnám, meg kergethetném le róla a szomszéd macskákat. És azt az időt is tőlük venném most el. A gyümölcsöst nem vetettem el - nagyon jó lenne - majd egyszer élvezni a gyümölcsét.

Most leginkább az irtás fázisában vagyunk: az udvarból száműzünk mindent, ami veszélyes, szúrós, nagy, átesős, útbanlevős. Most gyerekudvarra van szükségünk, és bár gyönyörű - még ilyeneket sosem láttam - virágaink vannak, az egész udvarunk leginkább egy elhanyagolt rétre hajaz, ahol aztán minden van minden hátán. Két trombita-bokrot mentettem meg csupán, és néhány hortenziát..... alig várom, hogy nyíljanak.

Megjöttek a festékeim, ami tök jó, csakhogy tekintve, hogy a gyermekeim is itthon tanyáznak, hát nem sokra megyek most velük. Pedig már kinéztem az új függönyöket is...és úgy várom, hogy azt mondhassam - és, hogy mindenki, aki beteszi a lábát azt érezze, hogy igen, ez otthonos....

Hatalmasat léptünk már most előre a volthoz képest, de még rengeteg van előttünk is.

Jut eszembe, kaptam egy új autót :) Na jó, muszáj is volt, mert hatunknak már nem volt kényelmes a jó öreg oroszlán,  de igazán jól esett ám Tőle, hogy megszerezte. Megszerettem. Pedig a másikat is megsirattam.

Málni nagyon ügyes a suliban, de legalább akkora kópé is. És amennyire önálló, pont annyira követ el időnként orbitális butaságokat. Kellek most neki, nagyon, mert rettentő lelkis csaj, nekem meg olyan jól esik, hogy megbeszél velem mindent, olyan dolgokat, amiket én soha nem tudtam az anyámmal. Jut eszembe, már nincs anyám. Nem, nem halt meg.... Ezt majd egyszer...máskor.

Manna lelki biztonságra vágyik, nem is tudom, miben nem biztos, vagy miért érzi magát így - talán csak a korral jár, de ingadozunk a hiszti, a nyűgösség meg a széltől is félünk között. Nehéz most vele, mert hol veszekedne, hol bújna, hol hazudik. Persze apró dolgok, de pontosan tudja, hogy tudom, és mégis.....

A törpék meg.... Egyem meg őket... Annyira nagyok lettek. A férfi eleinte még mondogatta, hogy de jó lenne lassan még egy, mert hát nem lesz itthon kicsi, aztán úgy belemerült ő is a bölcsis mindennapok csendjébe - rendjébe, hogy már fel sem hozza a témát. Amennyire nehéz volt őket elengedni, annyira vagyok biztos abban, hogy jó  döntés volt..

És akkor itt vagyok én - a magam 33 évével. Fiatalabb már nem leszek. Feltalálhatnák a hiper szuper zsírbontó kapszulákat, amivel secpec megszabadulhatnék minden feleslegtől - na jó, nem mindtől. Mondjuk egy tizenöttől.. És olyan jól esne megint sportolni is... asszem ez az, ami csak álom marad...