2017. március 26., vasárnap

Az ember azt hinné, hogy írd és mondd tizenhat év iskola után vége van a tanulásnak, készülésnek, felelésnek. Pedig nem. Ma is tesztelnek minden nap. Most az élet iskolájába járok, és anyaságból vizsgázom. Nagyok az elvárások, mert hát minek is van az embernek négy, ugye... És nekem is nagyok az elvárásaim magammal szemben, mert hát minek is van az embernek négy, ugye....

Minden számít: mit csomagoltál a nagynak tízóraira, milyen ruha van az ovison (ezt szigorúan a csoporttársak skubizzák-és reméltem, hogy megússzuk, de a hároméveseknél bizony dívik a hercegnős cucc), hogy milyen pelenkát meg kulacsot pakolsz a bölcsiseknek (100centi alatt ezek fontos dolgok..)... Bizony, a két töpörtyű nagyméretű bölcsis lett... Volt idő, mikor úgy gondoltam, hogy nem, én nem adom őket, mert többet úgysem lesz már kisbabám, és nem akarok lemaradni semmiről,meg nálam jobban úgysem szeretheti őket más - aztán én terveztem, ők meg végeztek. Tudomásul vettem, hogy a bölcsi valami tuti jó  hely, Mónika és Eszti néni kedvesek, ezek ketten meg nagy bitangok, és úgy babusgattatják magukat minden dajkanénivel, hogy csuda.

Nagyok lettek. Ők is.

Az idő meg szalad - Málni már 8 - kimondani is sok. Mindjárt másodikos, nagyra nőtt és rettentő büszkék vagyunk rá - mindenért. Megdolgozott érte. A szülinapja óta volt már két hét hányás-hasmenésünk, egy hét köhögés - láz, egy hét beszoktatás a töpiknek (én is bölcsis lettem velük együtt), és most kezdjük megint a köhögés - orrfújást.

Közben pedig ez az első tavaszunk az otthonunkban. Imádom. Ragyog a nap, sorra nyílnak az itt maradt hagymások, és mi is egyre többet teszünk hozzá a házunkhoz. Persze, most már könnyű, hogy nem éhes - szomjas - unatkozik - anya, a Borka meghúzta a hajamat! óránként....

Azt hiszem, felújítós bejegyzések jönnek. Ezer a dolog...

Nincsenek megjegyzések: