Andi, biz'Isten, igazad van...szégyenlem magam, amiért megint csak ígérgetek... a bejegyzés nem lesz hosszú, de jönnek a fotók...

 szóval ő Norina ( az én Norcim...), mára 4ésfél kiló, és nekem gyönyörű...minden porcikája

És Léna..fél kilóval kisebbb, de 3 centivel hosszabb-ki érti?! Nem kell mondanom, ugye?: imádjuk...

 És vannak nagyobbak is...egy rakat édességgel, amit Urbánéktól kaptunkk...

 Hát ezért vagyok elmaradva... jó okom van, ugye?!

Szóval négyen vannak. Két gyönyörű karácsonyi angyalka érkezett az égiektől. Drágák, mosolygósak, annyira mások és anyira édesek. A nagyok csüngenek rajtuk, ők meg a nagyokon, én meg azt hiszem, még mindig nem hiszem el...

Norinával és Lénàval lett teljes a család:)

Próbálok kétfelé szakadni, és egyre kevésbé érzem, hogy sikerül is...:) rangsorolni, mikor, ki legyen a fontosabb, hol kellek jobban, mennyit birok még én... ünnepet, igazit csinálni a lányoknak, mert úgy várják minden évben, közben meg vigyázni a babákra, mert hát nekik most még csak én vagyok... ha valaki tudja a jó megoldást, hát ne féljen közzé tenni..

Már majdnem egy hete kórházban kellene elütnöm az időt, de nem adom ám olyan könnyen magam...

Egy biztos: a harmincharmadikat tapossuk, a babák remekül vanak, pont akkorák, amekkorának lenniük kell, kétpetéjű ikrek ( legalább összekeverni nem fogjuk őket:)), és valószìnűleg mindketten lányok... szóval négy lány... agyam eldobom.

Illene előállnom valami újjal, frappánssal - és, hogy őszinte legyek, van is mivel... Ezidáig csak magamnak tartogattam őket, bizony, mindkettőt...

Csodák pedig vannak. Mindig is hittem bennük, és abban is egészen biztos vagyok, hogy, akkor történnek, amikor a leginkább szükségünk van rájuk.

Hát..a mi két csodánk  - ha minden igaz - januárban érkezik. Szeretjük őket, már most, nagyon. Így leszünk egycsapásra hatan... szóval növesztgetem a harmadik karomat, mert az ikrek mellett a másik kettőnek is szüksége van az anyukájára, akkor is, ha Málnám kezét időnként már el lehet engedni.

Van még pár hetünk, reméljük, minél tovább húzzuk együtt.
Szorítsatok nekünk..

már egy éve.....

                   Hűvös hajnal volt. Járkáltam fel - s - alá a lakásban, tudtam, mi lenne a helyes döntés, csak nem akaródzott meghozni. Vártam - nem is tudom, mire, miközben az aprócska mancsok egyre biztosabban dörömbölték, hogy elég volt idebent. Mire mégiscsak felkeltettem a férfit, már siettem volna, de annyi minden volt még.....

Málnámat a szívroham kerülgette a háromórás keléstől, könyörgött csak még tíz percért. De nem volt annyi.... Annyi se...

Négyre értünk a kórházba, alig negyed órával később már az apukája karjaiban pihegett. Elfáradt ő is...

Most meg trappol. Alig érem utol, ha egyszer elindul. Majszolja a csokitortát, és mindenáron tabletezni akar. Nagyon eltelt az idő.... Nagyon - nagyon.

tripla X

                  Bizony, mostantól az enyém is hármassal kezdődik. A bizonyosság kedvéért - csak, hogy emlékezzem rá - még utoljára belenéztem este a tükörbe (jelzem, ritkán szoktam), aztán reggel megint. És tényleg más volt. Most, most, most úgy érzem, valami tényleg történt.... Valami változott....

Lehet csak én beszéltem be magamnak, hogy mostantól aztán már igazán felelősségteljesnek, határozottnak, kiegyensúlyozottnak és baromi türelmesnek kell lennem - de határozottan működik. Pedig vacakul kezdődött a napom, és még a leányzó sem énekelte el egyetlen egyszer sem, hogy 'boldog, boldog....', pedig az apjának még legótortát is épített hétfőn, mikor ő öregedett...

beleszerettem....

..... meg sem merem kérdezni, mennyibe kerülhet....