2015. augusztus 19., szerda

Szegény embert az ág is húzza....vagy az eső

Valamikor egy pár voltunk, mi hárman. Egyik a balra, másik a jobbra, és estig meg sem álltunk. Nem számított tűző nap vagy jégpálya, kitartottunk egymás mellett. Nos, úgy fest, a bokáig érő vízzel mégsem voltak kompatibilisek a csajok... először a jobb talpam hagyott el, aztán a pántok, és szép lassan lehámlott a fedőréteg szinte mindenhonnan. Rendesek voltak, azért csak hazahoztak még utoljára....


(Háttérben a térkő, amire sokat panaszkodtam már: ahhoz túl kevés a luk, hogy füvesítve szép legyen, de ahhoz pont elég, hogy a gaz kinőjön rajta. Szinte minden lukban. No, megtaláltam tavaly a megoldást: forró, sós vízzel locsolgattam többször is, és láss csodát, ma már csak seperni kell. Egy szál gaz se sehol... no jó, attól még nem szeretem....)

3 megjegyzés:

Babi néni írta...

Nekem is osztrák gyeptéglám van, amit újra kéne füvesíteni. De azt gondoltam, hogy inkább kiszedem a kis lyukakból a földet és gyöngykavicsot teszek bele.

Én is utálom. :( Kár, hogy ezt nem lehetett előre sejteni, hogy utálni fogom.

(Megváltoztattam a nickem, bocsi, ha ismeretlennek tűnök!)

Újságíró Világvégén írta...

Huh, először tényleg elgondolkodtam, hogy milyen Orsi?! De megvagy:) sajnos, már így kaptuk a házat, állitólag mocsár volt előtte, így nem merem felszedni-füvesíteni, újrarakni meg tuti nem lenne energiám... nálunk a kavics nem jó, mert a kocsival járunk rajta, és szerintem kiszedné a lukakból (hacsak nem ragasztjuk vhogy?), de, ha más nem, a gyerekek biztos összeszednék. Üdv megint itt, jó, hogy jöttél

Újságíró Világvégén írta...

Ja, meg a festésén gondolkodtam, színesben hátha jobban mutatna az udvar....