Lányka már ideje szeretne valami állatkát, amiről gondoskodhat. Igazából bármit bezárna - hol egy galambra akar ráuszítani, hol Mankát köti pórázvégre - szóval bármi, amit ketrecbe csukhat és etetgethet, szeretgethet és mindenféle gethet. Csak hát sem a galamb sem Manka nem vette jó néven...
A probléma ott kezdődött, mikor Málni igyekezetét látva óvónéni őt nevezte ki az ovis díszállat őrzőjének az egyhetes tavaszi szünetre. Ezzel egészen pontosan akkor szembesültem, mikor a jele mellett egy pók figyelt rám a dunsztosból...
Kedvesen (de lélekbegázolóan) visszautasítottam a felkérést, mondván jobb helye lesz annak a jószágnak másnál - Málnámat vigasztalván pedig előálltam egy nyuszi ötletével. Össze is számoltuk, mi mindenre van szüksége egy nyuszónak, Málni pedig minden egyes pont betartásáról gondoskodott. A legnagyobb kihívás persze a házikó volt, amit meg kellett építenünk neki, de mind a kalapálásból, mind a fűrészelésből kivette a részét, így történt, hogy Barkácsanyu dohányzóasztalból nyúllakot épített, Krealány pedig lelkesen (és szépen) lefestette, és kidíszítette.
Tegnap pedig megékezett hozzánk Kusla (ne kérdezzétek), és csak hogy ne legyen egyedül Foltos (értelemszerűen). Szent a béke. És imádjuk őket. (A ház némi átalakításra szorult, mert az udvart alacsonyra szabtuk, és nekifutás nélkül pattantak ki belőle, de a hiányt pótoltuk. Mindenki boldog.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése