2015. augusztus 19., szerda

Szegény embert az ág is húzza....vagy az eső

Valamikor egy pár voltunk, mi hárman. Egyik a balra, másik a jobbra, és estig meg sem álltunk. Nem számított tűző nap vagy jégpálya, kitartottunk egymás mellett. Nos, úgy fest, a bokáig érő vízzel mégsem voltak kompatibilisek a csajok... először a jobb talpam hagyott el, aztán a pántok, és szép lassan lehámlott a fedőréteg szinte mindenhonnan. Rendesek voltak, azért csak hazahoztak még utoljára....


(Háttérben a térkő, amire sokat panaszkodtam már: ahhoz túl kevés a luk, hogy füvesítve szép legyen, de ahhoz pont elég, hogy a gaz kinőjön rajta. Szinte minden lukban. No, megtaláltam tavaly a megoldást: forró, sós vízzel locsolgattam többször is, és láss csodát, ma már csak seperni kell. Egy szál gaz se sehol... no jó, attól még nem szeretem....)

2015. augusztus 10., hétfő

Hogyan öljük meg a ringlót?

Eljött az én időm VÉGRE! Augusztus, szeptember, befőzés minden mennyiségben. Na jó, eddig is történtek már nyármarasztalasok üvegbe zárva, de mostanra elfogyott csaknem az összes szörp... Málnát meg epret már csak jövőre kóstolunk újra. A cseresznyét már nem is említem...

A ringló az én nagy pajtásom. A szegényember tehene, vagy vmi hasonszőrű. Ízes, lédús, és bárhol megterem. Nálunk éppen a kertkapuban sikerült tavaly felbukkanni egy kis fának, de nem bántottam, inkább kikerülöm, cserébe idén már jó pár kiló sárgaszilvát szedtünk róla.
A gyerekek hetek óta rájárnak, én a magam részéről akkor szeretem a legjobban, mikor még félig zöld, de, ha befőznéd egy fontos szabály van. Kettő. 1.csak akkor, mikor már magától a kezedben marad, mindennemű húzkálás meg tépkedés nélkül. 2.csak dzsemfixet ne! (Az a gyilkosság...) Tudom én: sok a leve... csak egyszer próbáld ki, soha nem főzöd másképp...

Szóval ringló megmosva, bal kezem lóg a főzőedényben, jobbal meg belenyomom a szilva magját. Landol mellette az edényben a szilva héja és húsa is, és addig játsszuk, amíg el nem fogy a gyümölcs. Sok leve van, igen, de most becukrozom, és még több lesz neki:)
Viccet félretéve, a legkisebb lángra teszem főni, tetővel lefedve (kb félig van csak a szendvicstalpas, hadd köpködjön-csapkodjon, ha akar), és hagyom a hőt dolgozni. Mire az ebéd elkészül, meglesz a lekvár is.

A héja tökéletesen szétfő, állagra és ízre is tuti sárgabarack, ha becsukod a szemed - na ezért mondtam, hogy szegény ember tehene..

A végén még cukrozom, mert mindig egy picit édesebbre és hígabbra kell csinálni, mint szeretnéd, így télre tökéletes lesz.

Palacsintában, buktában mennyei...

2015. augusztus 8., szombat

Tű meg cérna

Őszintén? Annyira kikapcsol, annyira jólesik, és annyira hiányzott már... ilyenek kerülnek ki a műhelyből...



2015. augusztus 1., szombat

Manna villamosszékben

-apa, meg kellene válogatnunk, mit nézhetnek a gyerekek a tévében.
-miért?
-mert Málni éppen villamosszéket épít az udvaron, hogy 'megvillanypásztorozza' Mannát.

Komoly. Csak lestem. Pedig tényleg szelektálunk: csak a Minimaxot tudják kapcsolni a tévén, filmhez csak akkor jutnak, ha együtt nézzük. Lassie, Tucatjával olcsóbb és hasonló kaliberűekhez (egyes részei még ennek is túl inspirálók), de teszem azt a Szabadítsátok ki Willyt! már sok volt. Azon nagyon kellett sírni...

Szóval komolyan nem tudom, de, ha kell, hát kell. Cenzúrázom a Minimaxot.